A playback egy improvizációs színházi műfaj. Alapvetően a nézők élményeire épül, azaz abból csinálunk színházat, amit a nézők megosztanak velünk. Innen a név: playback, azaz visszajátszás, ami az elmesélt történetekre vonatkozik.
Ez lehetőséget teremt a mesélőnek arra, hogy kívülről, egy alapvetően más nézőpontból figyelhesse meg önmagát és a történetet.
Kívülről nézni a saját történetem…
…nekem személy szerint, azt jelenti, hogy meglátom Magam, nagybetűvel, ahogy az adott helyzetben benne voltam, így érthetőbb és érezhetőbb számomra a szituáció, az érzelmi tartalom. Közelebb kerülök önmagamhoz, a történetem más szereplőihez, ez által érthetőbbé válik a világ számomra.
Persze mesélni nem is olyan könnyű dolog (és nem is kötelező, ha eljössz), bár én azt javaslom, megéri félretenni az aggodalmat és belevágni, hogy gazdagodj a lejátszás nyújtotta élménnyel és a nézők és mi színészek is gazdagodhassunk a megosztott történeted által.
Ez valóban így van? – kérdezheted magadtól, de amíg nem próbálod ki ez csak egy elképzelés marad:
Gyere el és meglátod!