Pécsi Playback színház

A technikák

  Az előadásaink a zenész játékával, majd a társulat bevonulásával kezdődnek, A nézők köszöntése után a játékmester bevezetője következik. A színészek először négy-öt néző hangulatát elevenítik meg úgynevezett „kistechnikák” segítségével (mint például az élőszobor, az átváltozás, a kórus, a paletta vagy a vokális improvizáció).

Ezt követően a közönség tagjai találkozhatnak, ismerkedhetnek és beszélgethetnek egymással – a játékmester arra biztatja őket, hogy olyan beszélgetőpartnert keressenek maguknak, akit kevéssé, vagy egyáltalán nem ismernek. Néhány percnyi beszélgetés után a közönség megismerkedhet a társulat tagjaival és a színpad előterében elhelyezett „mesélő székével”, majd sor kerül az első történet meghallgatására és lejátszására.

 Egy-két történetet ambivalens élmények megjelenítése követ  a párok technika segítségével, majd további néhány történet után befejezésül a társulat tagjai egy tablóval búcsúznak, melyben visszaidéznek egy-egy jelentős vagy emlékezetes mozzanatot az előadásból.