Pécsi Playback színház

A társulat

A Pécsi Playback Színház Egyesület 1995-ben alakult, tagjai pszichiáterek, pszichológusok, szervezetfejlesztők, újságírók, tanárok, szociális munkások, közgazdászok és mérnökök, javarészt pszichodramatisták. A tagok civilek. A Társulat 1996. áprilisában tartotta első előadását. Azóta havonta egy színháztermi előadást tartunk Pécsett a  Dominikánus Házban .

Ezen kívül meghívások alapján fellépünk különböző intézmények, társadalmi szervezetek rendezvényein. Az előadások vállalásakor előnyben részesítjük a hátránnyal küzdő szervezeteket,szociálisan hátrányos helyzetű rétegeket segítő csoportokat, gyermekekkel foglalkozó intézményeket.

A társulat társadalmi jellegű programjai és a civil szférában való megjelenése mellett más szervezetek közösségépítő folyamatait is segíti

Az Egyesületnek folyamatos és jó kapcsolata van a Nemzetközi Playback Hálózattal: a társulat tagjai részt vesznek nemzetközi workshopokon, rendszeresen képviseltetik magukat az éves konferenciákon, és 2004-től kezdve maga is szervez workshopokat hazai és nemzetközi playback társulatok tagjainak.