Pécsi Playback színház
Történetek a változásról
Na, most jól megváltoztatom az Életemet! Ismerősen hangzik újév első napjaiban ez a mondat? Nagy dolgokba kezdünk, eldobjuk a cigit, otthagyjuk régi munkahelyünket, lángra lobbantjuk kihűlt kapcsolatunkat: ezen túl minden másképp lesz. A változtatás akarat, döntés: olyan tudatos folyamat, amelynek során hiszünk abban, hogy képesek vagyunk sorsunk befolyásolására. Erőfeszítések, energiaráfordítások hozzák létre a változást...
Ám valljuk be, sokszor elmúlik a kezdeti lelkesedés, s azon kapjuk magunkat, hogy a fogadalmainkból semmit nem váltottunk valóra! Mert ha változtatni akarunk az életünkön, az fájdalommal jár. Talán még azt az egy lépés fájdalmat is elutasítjuk, ami elindítana a változás útján. Mert csökönyösen ragaszkodunk a megszokotthoz, a veszélytelen egyformaságba kapaszkodunk, mindent és mindenkit szeretnénk biztosra venni. A stabilitásunkat a változatlanság garantálja, még talán akkor is, ha ez a változatlanság már nem a javunkat szolgálja.
Rilke így fogalmaz: "A legbensőbb félelmeink olyanok, mint a mélyben rejlő kincseket őrző sárkányok". A biztonságért folytatott kisszerű harcaink elzárnak bennünket az újtól, a nyitottságtól, a valódi változásoktól...
Aztán egyszer csak, hirtelen, úgymond a semmiből, ellenőrizhetetlen, felfoghatatlan dolog történik, akár a teológiai értelemben vett kegyelem jóvoltából - nevezhetjük ezt Sorsnak, Istennek - és fenekestül felforgatja az Életünk: változunk, ezáltal változik minden körülöttünk!
Ha igazán akarjuk, akkor talán nincs megváltoztathatatlan dolog, nem csak a jelen, vagy a jövő írható át, hanem akár a múlt is.
Te hogyan engeded be a változást az életedbe? Mitől félsz? Hogyan változott az életed mostanában? Gyere és meséld el! Lehet, hogy a Te történeted hoz változást valakinek. Szeretettel várunk!
Játékmester: Cs. Tóth Judit
A társulat tagjai: Bognár Csaba, dr. Czirmai Ildikó, Divéki Péter, Halász Gabriella, dr. Jakab Julianna, Toldi Ildikó és Zánkay András
Zenész: Rónaszéki Mónika
Belépő: 1200 Ft, diák: 800 Ft